Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Karácsonyfa

2008.11.25
Ma már el sem tudnánk képzelni a karácsonyestét karácsonyfa nélkül, pedig ennek állítása nem számít régi szokásnak. A magyar népi hagyományokban a karácsonyi életfa vagy termőág tekinthető a karácsonyfa elődjének. A karácsonyfa bibliai eredetű magyarázat szerint ősi, családfa jelentéssel bír; eszerint ez a fa Jézus családfáját is jelenti. Valamint kapcsolatba hozzák a bibliai tudás fájával is, hiszen karácsony napja az első emberpár: Ádám és Éva napjára esik.
 
 
Általában örökzöldet használtak erre a célra, leggyakoribb volt a fenyőág, de lehetett rozmaring-, nyárfa-, boróka- vagy gledícia-ág is. Ezt az életfát a mestergerendára a lámpa mellé kötözték vagy a ház fő helyén álló „atuzséros" kredenc vagy komód fölé, a falra erősítették. Az örökzöld ágak helyét fokozatosan a karácsonyfa váltotta fel, a feldíszített fát a mestergerendára akasztották, mint korábban az örökzöld ágat, majd az asztalra helyezett „kicsiny, de csinos karácsonyfát" az ablak alá vagy a sarokba állították.

 

 
 
  
A karácsonyfa-állítás német eredetű szokás, és a 17. században terjedt el. A németek abban a hitben éltek, hogy a téli napforduló idején a gonosz szellemek, a halottak szellemei kiszabadulnak és szabadon csatangolnak a világban. A kísértetektől az emberek csak úgy menekülhetnek meg, ha az élet örökzöldje, a fa alá húzódnak. A hagyomány szerint Luther Márton állított először karácsonyfát gyermekeinek, de már Jézus születésének tiszteletére. Magyarországon csak a múlt század második felében kezdett elterjedni ez a szokás a bécsi udvar ösztönzésére. Először csak a nemesi családoknál - először Brunswick Teréz, martonvásári grófnő állított karácsonyfát 1824-ben -, kesőbb a módosabb polgároknál is elterjedt. A parasztok körében csak ebben a században, sokaknál csak 1945 után honosodott meg a fenyőfa-állítás.