Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Valamikor a Karácsony előtti utolsó napon a szupermarketbe siettem megvenni

a maradék ajándékokat, amiket korábban nem tudtam.

Amikor megláttam a sok embert, panaszkodni kezdtem magamnak:

" Egy örökkévalóságig fogok itt rostokolni és még annyi más helyre kell

mennem"

"Karácsony kezd egyre idegesítőbbé válni minden egyes évvel.

Mennyire szeretnék csak lefeküdni és átaludni az egészet."

Végül is át tudtam magam fúrni a játékosztályra és el is kezdtem

átkozni az árakat, azon tűnődve, hogy a gyerekek tényleg játszani is fognak

ezekkel a drága játékokkal?

Amíg nézelődtem a játékosztályon, észrevettem egy kisfiút, aki olyan

ötévesforma lehetett,egy babát szorítva a mellkasához.

Csak a haját símogatta a babának és olyan szomorúan nézett.

Aztán a kisfiú odafordult a mellette álló idős hölgyhöz:

- "Nagyi, biztos vagy benne, hogy nincs elég pénzem, hogy megvegyem

ezt a babát?"

Az idős hölgy ezt felelte:

- " Tudod te is: nincs elég pénzed, hogy megvedd ezt a babát, kedveském."

Aztán megkérte a fiút, hogy várjon meg itt öt percet, amíg elmegy

szétnézni. Hamar el is ment. A kisfiúnak még mindig a kezében volt a baba.

Végül elindultam felé, és megkérdeztem tőle, kinek szeretné adni ezt a

babát?

- "Ezt a babát szerette a húgom leginkább és ezt akarta a legjobban most

Karácsonyra. Nagyon biztos volt benne, hogy a Télapó elhozza neki."

Azt válaszoltam, hogy talán télapó tényleg el is viszi neki, de a kisfiú

sajnálkozva válaszolt.

- "Nem, Télapó nem viheti oda neki, ahol most van. Oda kell ahhoz

adnom anyukámnak, és így ő odaadhatja a húgocskámnak, amikor odamegy."

A szemei olyan szomorúak voltak, amikor ezt mondta.

- "A húgom Istenhez ment, hogy vele legyen. Apa az mondja, hogy Anya is el fog menni

Istenhez hamarosan, úgyhogy azt gondoltam, el tudná így vinni a húgomhoz."

Megkértem a kisfiút, hogy várjon meg, míg visszajövök az üzletből.

Ezután mutatott egy nagyon kedves kis fotót magáról, amelyen éppen

nevetett.

Aztán azt mondta nekem:

- "És még azt is akarom, hogy Anya elvigye neki ezt a képet is, így

soha nem fog engem elfelejteni."

"Szeretem anyukámat, és azt kívánom, bárcsak ne kellene elhagynia

engem, de apa azt mondja, hogy el kell mennie, hogy a húgommal legyen.

Aztán ismét a babára nézett a szomorú szemeivel, nagyon csendesen .

Gyorsan a pénztárcámhoz nyúltam, és kivettem belőle pár papírpénzt

és megkérdeztem a fiút:

- "Mi lenne, ha megszámolnánk a pénzed, hátha mégis lenne elég?"

Oké - mondta. "Remélem, van elég."

Én hozzáadtam némi pénzt a fiúéhoz, anélkül hogy látta volna, majd

elkezdtük a számolást. Elég pénz volt a babára, még egy kicsivel több is.

A fiú ezt mondta:

- "Köszönöm Istenem, hogy adtál elég pénzt."

Aztán rám nézett és hozzátette:

- "Megkértem tegnap Istent mielőtt lefeküdtem aludni, hogy segítsen,

legyen elég pénzem, hogy megvehessem ezt a babát, így anyukám neki tudná

adni a húgomnak. Meghallgatott! Még szerettem volna annyi pénzt is, hogy vehessek egy szál

fehér rózsát anyukámnak, de azért ezt már nem mertem kérni Istentől. De mégis adott nekem

eleget, hogy megvehessem a babát és a fehér rózsát. Tudod, anyukám szereti a fehér rózsát."

Pár perc múlva az idős hölgy visszajött, majd távoztak.

Teljesen más hangulatban fejeztem be a bevásárlást, mint ahogy

elkezdtem. Sehogy se tudtam kiverni a kisfiút a fejemből - Aztán eszembe jutott

egy helyi újság cikke két nappal ezelőttről, amelyik említett egy részeg

embert, aki ütközött egy másik kocsival, amelyben egy fiatal nő és egy kislány

volt. A kislány azonnal meghalt, az anya kritikus állapotban van.

A családnak el kellett határoznia, hogy kikapcsolják-e az életfunkciók

fenntartását szolgáló gépet, mert a fiatal hölgy soha sem tudna felkelni

a kómából, amibe esett.

Ez a család lenne a kisfiú családja?

Két nappal azután, hogy találkoztam a kisfiúval, megakadt a szemem

egy újságcikken, amely arról tudósított, hogy a fiatalasszony elhunyt .

Nem tudtam megállítani magam, hogy ne vegyek egy csokor fehér

rózsát, majd ezzel a ravatalozóba mentem, ahol a fiatalasszony ki volt téve a

látgatóknak, akik így megtehették az utolsó búcsújukat a temetés előtt.

Ott feküdt a koporsóban, egy csokor fehér rózsát tartva a kezében a

fotóval, a baba a mellkasára volt helyezve.

Sírva hagytam el a helyet, úgy érezve, hogy az életem örökre

megváltozott. Az a szeretet, amit ez a kisfiú érzett az anyukájáért és a húgáért - még

a mai napig is nehéz elképzelnem. És a másodperc törtrésze alatt mindezt egy részeg ember

elvette tőle.