Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Vetélésemkor

2008.11.12

Furcsa fintora

Az életnek talán,

Hogy nem tud segíteni

Egy-egy ember baján.

 

Mikor hiszed, hogy szép,

S hogy jó lesz minden,

Olykor igazságtalanul

Megbüntet az Isten.

 

Megjártam most én is,

A pokol útjait,

S megpengettem közben

Lelkem mély húrjait.

 

Tetszik, vagy nem tetszik,

Ismét magam vagyok,

S csak én érzem belül:

Fájdalmaim nagyok.

 

Fáj tudatom, a testem,

S fáj a létem,

Az is, hogy magamat belül

Oly üresnek érzem.

 

Lehet, hogy nagy kérés,

Vagy puszta vágyálom,

Életet adni annak,

Akire úgy vágyom.

 

Remélem egyszer majd,

Meghallják imámat,

S karomban ringathatom

Az én kisbabámat.