Vetélésemkor
2008.11.12
Furcsa fintora
Az életnek talán,
Hogy nem tud segíteni
Egy-egy ember baján.
Mikor hiszed, hogy szép,
S hogy jó lesz minden,
Olykor igazságtalanul
Megbüntet az Isten.
Megjártam most én is,
A pokol útjait,
S megpengettem közben
Lelkem mély húrjait.
Tetszik, vagy nem tetszik,
Ismét magam vagyok,
S csak én érzem belül:
Fájdalmaim nagyok.
Fáj tudatom, a testem,
S fáj a létem,
Az is, hogy magamat belül
Oly üresnek érzem.
Lehet, hogy nagy kérés,
Vagy puszta vágyálom,
Életet adni annak,
Akire úgy vágyom.
Remélem egyszer majd,
Meghallják imámat,
S karomban ringathatom
Az én kisbabámat.
